2013. november 3., vasárnap

Fűszeres almás nudli - vanília fagylalttal




Hozzávalók:
3 szem burgonya
1 tojás
liszt
4 alma kockázva
egy kis evőkanál vaj
2 evőkanál méz
fél narancs leve
fahéj, szerecsendió
vanília fagylalt

A burgonyát puhára főzzük, majd meghámozzuk, krumplinyomóval összetörjük és hozzáadunk egy tojást. Elkeverjük és annyi lisztet szórunk rá, hogy gyúrás közben egy formázható tésztát kapjunk. Amikor kész nudlikat készítünk belőle, majd forrásban lévő vízben kifőzzük. Elkészültét jelzi, ha a víz felszínére felúsznak. Ekkor leszűrjük őket és félretesszük. 
Az almákat meghámozzuk, felkockázzuk, majd egy serpenyőben felforrósítjuk a vajat. Hozzáadjuk a mézet és elkezdjük karamellizálni. Ezután ráborítjuk az almát, megszórjuk a fűszerekkel, egy fél narancs kifacsart levével ízesítjük, majd egy pár percet hagyjuk párolódni. Végül összeforgatjuk a kifőzött nudlikkal és egy sütőtálba téve 190 fokon előmelegített sütőben 20 perc alatt megpirítjuk. Tálaláskor vaníliafagylatot adunk a még langyos édesség mellé. 

Húsleves csirkéből, ahogyan én készítem

Életem első húslevese, ami a vártnál jobban sikerült, ugyan kisebb hibák mindig becsúszhatnak. Nem igazán mozgok még otthonosan a leves készítés területén, de lassan kezdek hozzászokni. Eddig leginkább gyümölcsökből készítettem hideg finomságokat, azonban most már egy férfi gyomorról is gondoskodva nem lehet csak ezzel beérni.  
Mivel mindenki másképpen készíti, más fűszerezés, különböző hús és zöldség alapanyagok, így én azt tettem bele, ami éppen felhasználásra várt itthon. Meg persze beszereztem mellé egy szép adag csirkeaprólékot és külön zúzát is, mert imádjuk. Most csak a feléből készült leves, de így is 6 tányérra elegendő mennyiség lett belőle.
Főzés közben, pedig bebizonyosodott a kóstolás fontossága. Többnyire a szemmértékemre bízom a fűszerezést és mivel mindig félek a túlzásba vitt só használatától, így alapelvem lett, hogy az asztalnál mindenki majd a saját ízlése szerint még sózza az elkészült ételt, ha szeretné, mert én csak egy alapot adok neki. Általában ez elég szokott lenni, azonban ebben az esetben kicsit kevésnek bizonyult. Nem számítottam rá, hogy a zöldségek és a húsok ennyire meg tudják édesíteni a levest, így most a fázis elmulasztásának "édes" következménye lett. Legközelebb ezt biztosan nem felejtem, mostanra pedig maradt az asztali sószóró felavatása. :) 



Hozzávalók:
csirkeaprólék (6 db zúza, 3 szív, 3 db máj, 2 csirkeszárny, 1 csirkeláb, 1 db csirkenyak, 1 csirkefarhát)
2 szál répa
1/2 zeller
egy kicsi fej káposztának a fele
4 marék mirelit zöldborsó
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
só, bors, tárkony, vegeta naturella, borsikafű, petrezselyem

A csirkeaprólékot alaposan megmossuk, tisztítjuk, majd a máj kivételével beletesszük egy nagy lábosba. Ráöntünk annyi vizet, hogy bőven ellepje, fűszerezzük ízlés szerint és elkezdjük forralni egy fej meghámozott vöröshagymával, valamint a fokhagymával. Mikor felforrt beállítjuk, hogy éppen csak gyöngyözően főjön. Ekkor megpucoljuk a zöldségeket, a répát méretétől függően, de legalább négybe vágjuk, a zellert 3-4 darabba, a káposztát is hasonló nagyságúra szeljük. 20 perc után kivesszük a hagymákat a levesléből és hozzáadjuk a feldarabolt zöldségeket. 30 perc ismételt gyöngyöző forrást követően a májat is hozzáadjuk, majd 10 perc elteltével a borsót is beleszórjuk. Végül 10 perc alatt teljesen készre főzzük és lehet tálalni. 


2013. október 28., hétfő

Céklás gnocchi zöldsalátával, fokhagymás öntettel

Egy igazi zöldséges étel, amiben az ízek találkozás egyszerűen leírhatatlan, ezért ki kell próbálni. Nekünk nyerő párosítássá vált, így a mélyhűtőbe is került pár adag a céklás gnocchiból, hogy legközelebb csak kifőzni kelljen. :)




Hozzávalók:
2 nagy cékla, 3-4 szemburgonya (összesen 1,3 kg)
1 tojás
liszt
2 fokhagyma
só, bors, szerecsendió
vaj a pirításhoz

Zöldsaláta:
1/2 jégsaláta
kb. fél kígyóuborka
6 nagy marék rukkola

Fokhagymás öntettel:
1 nagy doboz tejföl
2 nagy teáskanál mustár
2 nagy evőkanál majonéz
só, bors
4 gerezd fokhagyma

A gnocchihoz a krumplit és a céklát együtt egy nagy lábosban feltesszük főni enyhén sós vízben. Mikor a krumpli megpuhul kivesszük, viszont a céklának több idő kell, így azt még hagyjuk főni. A krumplit megpucoljuk, majd egy nagy tálba tesszük. Mikor puha a cékla kivesszük a vízből, szintén meghámozzuk és a krumpli mellé tesszük. Krumplinyomóval összetörjük őket, belenyomunk két fokhagymát, hozzáadunk egy tojást, a fűszereket, valamint annyi lisztet, hogy jól formázhatóvá váljon. Kb. 65-70 db gnocchi lesz belőle. Egy nagy fazékban vizet teszünk fel és a már forró vízben kifőzzük őket persze kisebb adagokban. Végül kevés vajon megpirítjuk és készen is vagyunk. 
A salátához a zöldségeket megmossuk, a jégsalátát felcsíkozzuk, az uborkát kockázzuk, majd a rukkolát is hozzákeverjük egy nagy tálban. Az öntethez a fent megadott hozzávalókat alaposan elkeverjük és ízlés szerint fűszerezzük.
Tálaláskor a céklás gnocchi mellé helyezünk egy nagy adag zöldsalátát, majd az öntettel fűszerezzük, mind az ízek, mind a látvány tekintetében.

Sütőben sült rántott hús - kukoricás rizzsel

Egyszerűen imádom így készíteni a rántott húst, mert egyáltalán nem lesz olajos, viszont mégis egy igazán ropogós bundát kapunk. 


Hozzávalók:
4 szelet tarja
liszt
tojás
Ziegler sajtos morzsa
1 bögre rizs
1 konzerv kukorica
fél evőkanál olaj
só, vegeta naturella

A tarját kissé megsózzuk, a szokásos módon bepanírozzuk, majd közben egy kissé erősebben is megnyomkodjuk klopfolás helyett. Egy tepsit enyhén megolajozunk, majd belefektetjük a hússzeleteket. 1,5 teáskanál olajat még a tetejére teszünk és 200 fokon előmelegített sütőben kb. 45-50 perc alatt megsütjük. Ez idő alatt legalább egyszer, de jobb kétszer is átfordítani a szeleteket, hogy finom ropogósak legyenek.
A rizst egy tálban többször átöblítjük, majd feltesszük főni 1,5 bögre vízzel, egy kevés sóval, olajjal és vegetával. Mikor megpuhult és minden vizet magába szívott még egy kicsit állni hagyjuk, majd ráöntjük a kukoricát, összekeverjük és lehet tálalni is. 
A képen nem látható, mert a fotózásra már nem maradt, de vegyes salátával tálaljuk. :)

Almakrémleves tejbegríz galuskával


Hozzávalók:
5 db alma
2 dl tejszín
egy narancs leve
fél citrom leve
3 evőkanál méz
margarin
cukor, fahéj, szerecsendió, szegfűszeg

Tejbegríz galuska
3 dl tej
kb. 4 evőkanál búzadara
cukor ízlés szerint

Az almákat megmossuk, megpucoljuk,  majd felkockázzuk. Egy lábosban kb. 1 evőkanál margarint felhevítünk, hozzáadjuk a mézet és enyhén karamellizáljuk. Ezt követően ráborítjuk az almát, ízlés szerint fűszerezzük, majd a narancs és citromlevét is ráöntjük. Felöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje (kb. 3 liter) és puhára főzzük. Ha egész fűszert is használtunk ezt követően kihalásszuk a levesből, majd az egészet összeturmixoljuk. Mehet vissza a tűzre. Felöntjük a tejszínnel, egyet forralunk rajta, megkóstoljuk és ha kell még igazítunk az ízén. Nyugodtan lehet egy kissé savanykásabb az almaleves, mert a tejbegríz lesz dominánsan édesebb ebben az ételben.
Tehát a leves elkészült, hűlni hagyjuk, majd mehet a hűtőbe. Közben a galuskákat készítjük el. Ehhez felforralunk kb. 3 dl tejet. Hozzáadjuk a búzadarát, ízlés szerinti cukrot és folyamatos kevergetés közben sűrűre főzzük. Ekkor megkóstoljuk, ha elég édes félretesszük és hagyjuk megdermedni. 
Végül a tejbegrízből nagyobb galuskákat formázunk és a hideg gyümölcslevesbe helyezve tálaljuk.

2013. október 22., kedd

Narancsos-citromos piskóta, mazsola likőrboros krémmel


Hozzávalók:
20 dkg finomliszt
10 dkg rétesliszt
18 dkg margarin
25 dkg cukor
1 dl narancslé
0,5 dl citromlé
4 tojás
1 csomag sütőpor
csipet só

Krém:
1 csomag vaníliás pudingpor
4 dl tej
5 evőkanál cukor
10 dkg mazsola
1 dl mazsola likőrbor
1 teáskanál vanília aroma
15 dkg vaj

Először a piskótát állítjuk össze. Ehhez a tojásokat felverjük a cukorral, a vajjal, majd a többi hozzávalóval is elkeverjük. Egy 28cm-es kapcsos tortaforma aljába sütőpapírt teszünk, ráöntjük a masszát és 180 fokon tűpróbáig sütjük, illetve mikor szép aranybarna már a külseje gyanakodni lehet, hogy elkészült. 
A krémhez vaníliás pudingot készítünk kisebb változtatásokkal. A pudingport csomómentesre keverjük a cukorral és a tej felével, majd a maradék tejet felforraljuk a mazsolával, a mazsola likőrborral és ebből főzzük a krémünk alapját. A tűzről levéve teljesen kihűtjük, majd habverővel hozzákeverjük a vanília aromát. A vajjal felhabosítjuk és így kerül a narancsos-citromos piskóta tetejére. Ezt követően már tálalható is.

Narancsos-mézes-rozmaringos sült oldalas, sütőtökpürével


Hozzávalók:
80 dkg sertésoldalas
1 narancs leves
2-3 gerezd fokhagyma
1 evőkanál méz
1 evőkanál szőlőmagolaj
1 evőkanál olaj
1,5 evőkanál worcestershire szósz
só, bors, szerecsendió, rozmaring

A húst négy darabra vágjuk és lemossuk, hogy a csontszilánkok ne kerüljenek az ételbe.  Kicsit besózzuk és egy sütőtálba tesszük. Közben a narancs levét kifacsarjuk, hozzáadjuk az aprított fokhagymát, a mézet, az olajat, a worcestershire szószt, valamint ízlés szerint a fűszereket. Ezután ráöntjük ezt a szószt a húsra, lefedjük fóliával és 170 fokon előmelegített sütőben 80 perc alatt megsütjük. Ha megpuhult levesszük a fóliát és pirosra sütjük az oldalast, miközben a mézes- narancsos- fűszeres páccal időnként meglocsoljuk.

Sütőtökpüré 
1 kg-os sütőtök
2 narancs leve
1 citrom leve
2-3 gerezd fokhagyma aprítva
1 evőkanál méz
só, bors, szőlőmagolaj

A sütőtököt meghámozzuk, a magokat kikaparjuk és felkockázzuk. 3 evőkanál szőlőmagolajon megpirítjuk, közben folyamatosan kevergetjük. Akkor jó mikor kezd szétesni a szerkezete, foszlóssá válik. A narancs és a citrom levét, a fokhagymát, a mézet, valamint a fűszereket hozzáadjuk. Összefőzzük, míg teljesen megpuhul, majd botmixerrel pürésítjük. Érdemes megkóstolni, mert ilyenkor lehet megfelelően beállítani még az ízeket, ha nem lett volna jó az arány.
Tálalásig langyosra hűtöttem, majd egy tányérra halmozva, közepében a forró sült oldalassal tálaltam.

2013. október 21., hétfő

Erdélyi csorba

Szombaton egy ünnepi ebéddel készültem, az új konyha felavatása és kipróbálása végett. Próbáltam az ízeket és a fogásokat úgy összeállítani, hogy passzoljanak egymáshoz, felhasználva az ősz nyújtotta sajátos alapanyagokat. Így elmaradhatatlan hozzávalónak tűnt a sütőtök, a mazsola és a lakásavatóra vett mazsola borlikőr. 
Kezdő fogásnak a csorbát választottam, mivel nyáron jártunk Erdélyben és azóta emlegetjük, hogy ezt a levest ki kell próbálni. Növendék helyett sertéscombból készítettem, de ez örök kedvenc lesz. Kis adagot nem is érdemes készíteni belőle, így két főre három napra is elegendő lehet a mennyisége. :)


Hozzávalók:
kb. 50 dkg sertéscomb
3 szál sárgarépa
fél zeller
egy nagy szem krumpli
egy kisebb fejes káposzta fele
három marék fagyasztott zöldborsó
egy csokor petrezselyem
egy fej vöröshagyma
sűrített paradicsom (70g)
1 kis doboz tejföl
egy evőkanál liszt
olaj
só, bors, pirospaprika, vegeta naturella, borsikafű

A zöldségeket megmossuk, hámozzuk, majd a sárgarépát, a zellert és a sertéscombot felkockázzuk. A vöröshagymát feldaraboljuk és kevés olajon üvegesre pirítjuk. Ekkor hozzáadunk egy kevés pirospaprikát, a husit ráborítjuk és fehéredésig folyamatosan forgatva pirítjuk. Ezt követően mehet hozzá a sárgarépa, a zeller, majd a sűrített paradicsom is. Sózzuk, borsozzuk, a vegetából is szórunk rá, ízesítjük borsikafűvel, majd felöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Rászórjuk a petrezselymet és elkezdjük főzni. Mikor már félig puha a hús, még hozzárakjuk az előzőleg felkockázott krumplit, a felcsíkozott káposztát, majd mikor majdnem késznek érezzük a zöldborsót is beleszórjuk. Ha minden kellően megpuhult a tejfölt kikeverjük a liszttel egy mély tálkában és a forró levesből fokozatosan adunk hozzá 3-4 merőkanál levet. Mikor csomómentesre elkevertük finoman a leveshez adjuk, közben kevergetjük. Végül egyet forralunk még rajta és lehet is tálalni.

2013. október 14., hétfő

Szőlődzsem

Egy kihagyhatatlan recept, amit tényleg érdemes kipróbálni. Sajnos már több hónapja nem volt időm új ételek kipróbálására, na meg persze a fotós munkálatokhoz sem jutottam volna hozzá, de a lakásfelújítás végéhez közeledve nem bírtam tovább várni. Mivel múlt héten muszáj volt leszedni az összes szőlőt, így itt volt a remek alkalom, hogy az eddig eltett cseresznye-, barack- és ringló lekvár mellé ez is bekerüljön a polcra.
Eleinte próbálkoztam külön befőzni a szőlőket fajták szerint válogatva, de a végére kialakult a megfelelő kombináció, amiben négy fajta elegye adja ezt a fantasztikus és harmonikus ízélményt. A fajták, amiket használtam egy negyed Izabella, egy negyed Othello, egy negyed saszla és egy utolsó negyed rózsaszín húsú szőlő, aminek a nevét nem tudom.




Hozzávalók:
 kb. 1,8 kg szőlő, melyből kb 1,3 l folyadék lesz
30-32 dkg cukor
1 tasak Dr. Oetker dzsemfix  3:1

A szőlőt megmossuk, leszemezzük, majd egy nagy lábosban feltesszük főni. 50-60 perc lassú tűzön való forralás után levesszük és egy szűrőn keresztül lepaszírozzuk. Így a magok eltávolíthatóak, a rostokból pedig egy kisebb mennyiséget vissza lehet nyerni. Ezt követően kimérjük a cukrot, elkeverjük benne a dzsemfixet és hozzáadagoljuk a kinyert gyümölcsléhez. Ekkor visszatesszük a tűzhelyre, kevergetés mellett felforrósítjuk és kb. 5 percre forrni hagyjuk. Közben az elmosott befőttes üvegeket tepsire tesszük és a forró sütőben kisütjük, hogy teljesen sterilek legyenek. A dzsem elkészültével üvegekbe töltjük, fejre állítjuk 10 percre, majd száraz dunsztban hagyjuk kihűlni. Hidegen, pedig mehet az éléskamra polcaira felsorakozni. :)

2013. július 27., szombat

Ringlós szelet újragondolva



Hozzávalók:
3 pohár finomliszt
2 pohár kristálycukor
1 pohár natúr joghurt (150g)
1 pohár olaj
3 tojás
1 evőkanál tejföl
1 tasak sütőpor
1 tasak vaníliás cukor
kb. 60 dkg ringló 

A joghurtot habverő segítségével elkeverjük a tejföllel, a tojással és a kétféle cukorral. Ezt követően hozzáöntjük az olajat, majd a sütőporos liszttel is elkeverve összeállítjuk a sütemény alapját. Egy 28cm-es kapcsos tortaformába öntjük a masszát. Ezt követően a ringlókat megmossuk, kimagozzuk és négybe vágva a nyers tésztán eloszlatjuk. A sütőt előmelegítjük 180 fokra és kb. 30-35 percet sütjük ezen a hőmérsékleten, majd levesszük 150-160 fokra és még további 20-25 percet várunk. Elkészültét mindenképpen tűpróbával ellenőrizzük, hiszen akkor megfelelő, ha már épen nem ragad a sütemény közepe, de nem szabad túl sütni, mert kihűlve elszalasztjuk a még kicsit remegős állagát, amitől igazán fantasztikussá válik.

Poharas desszert játék nyereményem



Egy pár hete regisztráltam Takarékos konyha: Poharas desszert játékára, melyben nekem kedvezett a szerencse. Ugyan történt egy kisebb kavarodás, mert külföldi tartózkodásom miatt nem igazán tudtam követni üzeneteimet, ezáltal erről is kicsit később értesültem, de szerencsére végül megoldódott és nem kellett újra sorsolni. Így ezúton is szeretném megköszönni az azóta megérkezett ajándékot Évának a Takarékos konyha blog írójának. :)

2013. július 3., szerda

Egy igazán belevaló "Csokoládétorta"

Nincs erre a tortára más szó csak az, hogy csoki csoki és még több csoki! A krém olyan vastag benne, mint egy újabb réteg piskóta, a tetején egy álom a roppanós kakaós keksz a vékony csokoládékrémes rétegével, az oldalán lévő pirított mandula, pedig összességében felelős az élményért ízekben és látványban egyaránt.



Hozzávalók:
6 darab tojás
14 dkg cukor
14 dkg liszt
2 kávéskanál sütőpor
1,5 evőkanál kakaópor
4 evőkanál olaj

Krém
50 dkg étcsokoládé
6 dl tejszín

Díszítés
1 doboz Neo vagy Oreo keksz
1 kis marék szeletelt mandula

A krémhez a tejszínt és az étcsokoládét egy lábosban összeforraljuk, majd ezt követően rögtön levesszük a lángról. Ekkor óvatosan megkóstoljuk és ízlés szerint adhatunk hozzá cukrot. Nekem 75%-os étcsokiból készült így kb. 3 evőkanál cukrot tettem hozzá. Ezt követően hűteni kezdjük, majd langyosan már mehet is be a hűtőbe pár órára.
Közben megsütjük a piskótát. Ehhez a tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük egy csipet sóval, majd a sárgátját keverjük ki a cukorral és az olajjal. Utóbbihoz hozzáadjuk a sütőporos és kakaóporos lisztet, majd óvatos mozdulatokkal  beleforgatjuk a habot is. Egy 24cm-es tortaforma alját kivajazzuk és lisztezzük, majd a masszát beleöntjük. 175 fokon előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük (kb. 50 perc). 
A csokoládékrémet kivesszük a hűtőből és habverővel felhabosítjuk. A kész piskótát miután kihűlt kettévágjuk, a krém 2/3-át beletöltjük, a maradékkal pedig kívülről bevonjuk. A tetejére halmozzuk a kekszeket, végül a mandulát aranybarnára megpirítjuk, kézzel összemorzsoljuk és az oldalát is feldíszítjük. Mehet vissza a hűtőbe. Fogyasztás előtt érdemes egy kicsivel előbb kivenni, hogy a krém puhább legyen. 

2013. július 2., kedd

Belga csokoládétorta egy újabb ünnepi alkalomra

A sikeres államvizsgán túl,  végre megint birtokba vehetem a konyhát teljes aktivitásban. Rögtön két torta is készült, hiszen ünnepi alkalmak mindig adódnak. Először egy jól bevált csokis finomság született, immáron harmadik alkalommal, melynek ízesítésében az áfonya mellett most a lime dominált. 
Íme néhány kép és az elmaradhatatlan recept :)



Hozzávalók:
25 dkg étcsokoládé
6 tojás
13 dkg margarin
10 dkg cukor
5 dkg liszt
fahéj, szerecsendió, csipet só

A tetejére:
25 dkg mascarpone
15 dkg áfonya
3 lime  (2 lime leve, 1 lime héja, 1 lime vékonyan szeletelve)
1 fél citrom leve
porcukor ízlés szerint

A tojásfehérjéket kemény habbá verjük egy csipet sóval. A csokoládét és a margarint hőálló edénybe tesszük és gőz fölött folyamatosan kevergetve összeolvasztjuk, de óvatosan, hogy ne forrósodjon túl, csak éppen hogy elolvadjon. Ezt követően a tojássárgákat fehéredésig keverjük a cukorral, hozzáöntjük a lisztet, a fűszereket, a csokikrémet, végül finom mozdulatokkal beleforgatjuk a habot is. Egy 24 cm-es kapcsos tortaformát kivajazunk, lisztezünk, majd beleöntjük a masszát. 180 fokon előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük. Még melegen kivesszük a formából és fejjel lefelé fordítva rácson langyosra hűtjük, majd visszafordítjuk. 
Közben a mascarponét a lime és a citrom friss levével összekeverjük, ízesítjük ízlés szerinti porcukorral és a lime reszelt héjával. Végül a kihűlt sütire kenjük. Megszórjuk a tetejét áfonyával és a vékony lime szeletekkel.

2013. június 3., hétfő

Cseresznyés pite

Elég korai cseresznyefánk van, így nálunk már véget is ért a szezon. Az idei termés 17 üveg lekvárra, 4 üveg szörpre, cseresznyelevesre és egy cseresznyés pitére volt elegendő. 

Már sokszor készítettem különböző variációkban pitét, de ez a cseresznyés eddig a legjobb. A tészta kellően átsült, a töltelékből egy összefüggő réteg lett, melyben a cseresznye darabkák még éppen érződnek, a teteje pedig édesen roppanós. 




Hozzávalók:
30 dkg liszt
18 dkg margarin
3 evőkanál porcukor
6 evőkanál hideg víz

Töltelék:
65 dkg cseresznye kimagozva
16 dkg cukor
1,5 evőkanál étkezési keményítő
3 evőkanál liszt
kb. 2 dkg margarin
vanília aroma
fahéj
1 tojás sárgája + cukor a tetejére

A tészta száraz hozzávalóit elmorzsoljuk a margarinnal, majd a hideg víz hozzáadásával tésztát gyúrunk belőle. Hűtőbe téve kb. 60 perc pihentetés után tökéletes lesz az állaga. Közben a gyümölcsöket megmossuk, kimagozzuk és egy tálba tesszük. Hozzáadjuk a cukrot, a lisztet és ízlés szerinti fahéjat, vanília aromát. Ezután a tésztát kétfelé osztjuk. Az egyik felét lisztezett felületen kinyújtjuk, a pitesütő tálba helyezzük, és a széleit rányomkodjuk. Beleöntjük a gyümölcsös tölteléket, a margarint kis darabokban szétoszlatjuk a tetején. Közben kinyújtjuk a tészta másik felét is, amit csíkokra felszeletelünk. Keresztbe rakjuk a gyümölcsökön, a széleit rányomkodjuk a tésztára, majd a tetejét megkenjük a tojás sárgájával és kevés cukrot szórunk rá. 


Előmelegített sütőbe tesszük és 180 fokon kb. 50 percig sütjük, majd  160 fokra mérsékelve a hőt még kb. 10 percre a sütőben hagyjuk. Tálalás előtt várjuk meg, hogy legalább szoba hőmérsékletűre hűljön, ezt követően szeletelhető. 


És íme a leszedett termés egy része:

2013. június 2., vasárnap

Spárgás - tejszínes spagetti

Spárga eddig még soha nem került a konyhámba, de nem is értem, hogy miért! Pedig egy nagyszerű alapanyag. Az elkészítési ideje rövid, az íze zsenge és különleges. 
Elsőre egy tejszínes spárgás spagettit készítettem belőle, egy kis húsos szalonnával ízesítve. Majd azóta már spárgás omlett is készült reggelire, de sajnos a fényképező nem volt kéznél. Legközelebb ilyet hibát nem vétek. :)



Hozzávalók:
1 csomag zöld spárga
40 dkg spagetti
kb. 4 dl főzőtejszín
2 marék húsos szalonna felcsíkozva
2 szelet tarja felvágott
1 fej vöröshagyma
1 fej lilahagyma
3 gerezd fokhagyma
kb. fél - 1 dl száraz vörösbor
szőlőmagolaj
só, bors, cukor, szerecsendió, borsikafű

A spárgát megmossuk, az alsó végeit kicsit levagdossuk, az oldalát 2/3 magasságig meghámozzuk, majd felvágjuk 2-3 cm-es darabokra. A spárga csúcsát külön tálba tesszük, mert annak elég kevesebb idő a pároláskor. A hagymákat szintén megpucoljuk, a fokhagymát felkarikázzuk, a többit apróra kockázzuk.A tarja felvágottat nagyobb darabokra csíkozzuk, majd a szőlőmagolajon megpirítjuk a húsos szalonnával együtt. Hozzádobjuk a lila és vöröshagymát, amit üvegesre párolunk, majd a fokhagymával is átforgatjuk. Ezután jöhet hozzá a spárga feldarabolt szára, a vörösbor, a fűszerek ízlés szerint és fedő alatt kb. 5 perc alatt készre pároljuk közepes lángon. Végül hozzákeverjük a spárga csúcsait is és további 3 perc párolás. Felöntjük a tejszínnel és egy-két perc alatt el is készül. 
Ekkor kifőzzük a spagettit sós vízben, majd mikor elkészült hozzáforgatjuk a tejszínes-spárgás feltéthez. Én egy rövid ideig még állni hagytam az elkészült ételt, hogy a tészta egy kissé magába tudja szívja a tejszínt. Ezt követően tálaltam. :)

2013. május 17., péntek

Svéd mandulatortából lett születésnapi meglepetés

Egy újabb szülinapi torta, melynél ügyelni kellett, hogy legyen benne gyümölcs, de kerülendő a tejszínnek és a lisztnek a használata egyaránt. Így a legjobb választásnak a svéd mandulatorta tűnt. Az alap receptre Strawberry blogján találtam rá, majd ezt alakítottam át egy kis ötleteléssel egy háromszintes meglepetésnek, melynek tésztája tömény mandula, a közte lévő rétegben a vanília és az eper találkozása, a tetején pedig a pirított mandula és a fehér csoki garantálja a megfelelő ízek harmóniáját.




Hozzávalók:
6 tojásfehérje
18-20 dkg nádcukor
35 dkg finomra darált mandula
10 dkg darabos mandula

Krém:
6 tojássárgája
2 púpozott evőkanál keményítő
3 dl tej
30 dkg vaj
10 dkg porcukor
1 teáskanál vaníliaaroma

Eperszósz:
25 dkg eper
2 evőkanál cukor
1 tasak vaníliás cukor

Díszítés::
kb. 6-7 dkg szeletelt mandula
15 dkg fehér csokoládé

A mandula darálásával kezdjük el a tészta összeállítását. 35 dkg mandulát teljesen finomra összedarálunk a nádcukorral együtt, majd a maradék 10 dkg mandulát apró darabokban keverjük hozzá. Ezt követően a tojásfehérjéket kemény habbá verjük, majd beleforgatjuk a cukros-mandulás keveréket. Egy sütőpapírra 3 db 22 cm átmérőjű kört rajzolunk, így elosztjuk a masszát három felé, elsimítjuk és 170  fokon kb. 20 perc alatt készre sütjük a lapokat. Rácsra réve hagyjuk kihűlni, majd lehúzzuk a  sütőpapírt az aljukról. 

Nekilátunk a krém elkészítéséhez. A tojássárgákat kikeverjük a cukorral, a keményítővel, a vanília aromával, majd a tej hozzáadásával feltesszük főni. Akkor jó az állaga, ha egy sűrű pudingra emlékeztető krémet kapunk. A tűzről levéve hozzákeverjük a vajat, majd hűtőben hidegre lehűtjük. Habverővel ezt követően még át lehet keverni, hogy biztosan sima krémet kapjunk. 

Következő hozzávaló az eperszósz. Egy lábosban feltesszük a megmosott és összeturmixolt epret, a kétféle cukor hozzáadásával. Felforraljuk és hagyjuk forrni 5-10 percet. Ekkor levesszük a lángról és szintén lehűtjük. 

Végül a mandulát megpirítjuk egy teflon serpenyőben, a fehér csokoládét feldaraboljuk és a kihűlt mandulához keverjük. Jöhet a torta összeállítása. 

Az első tortalapra rákenjük a vanília krém egyharmadát. Erre jöhet egy vékony réteg eperszósz és a következő tortalap. Így folytatjuk míg be nem fedjük az utolsó réteget is. Ekkor a tetejét megszórjuk a csokis - pirított mandula keverékével és visszatesszük a hűtőbe a kész tortát még legalább egy órára. Tálaláskor  a tortaszeleteket a megmaradt eperszósszal leöntve tálaljuk.  

Tortilla, mert így a legjobb

Úgy gondolom érdemes belefektetni az időt a különböző munkafázisokba, mert az élmény garantált. A házilag készített tortilla lapok, az előre bepácolt fűszeres csirkemell, a különböző zöldségek és a hagymás-tejfölös öntet, valamint a salsa szósz találkozása páratlan ízhatást eredményez. 


Hozzávalók (8 tortillához):
42 dkg liszt
10 dkg margarin
1 kávéskanál só
fél kávéskanál sütőpor
kb. 1,2 dl melegvíz

50 dkg csirkemell
olívaolaj
mustár
fokhagyma
24 dkg vörösbab
28 dkg kukorica
1 üveg sűrített paradicsom (36 dkg)
fél fej jégsaláta
kígyóuborka
só, cukor, színes bors, borsikafű, oregano, majoranna, szerecsendió, curry

Öntetek:
3 szem paradicsom
egy nagy doboz tejföl
1,5 fej főzőhagyma
újhagyma
fokhagyma
só, cukor, színes bors, bazsalikom

A csirkemellet felcsíkozzuk, majd bepácoljuk mustárral, olívaolajjal, fokhagymával és a fűszerekkel  (só, színes bors, borsikafű, oregano, szerecsendió, curry) ízlés szerint. Betesszük a hűtőbe és hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek. 

Ezt követően elkészítjük a kétféle öntetet. Az első a tejfölös, melyhez veszünk egy nagy doboz tejfölt, kikeverjük sóval, borssal, hozzáadunk egy fél fej főzőhagymát feldarabolva, majd egy-két gerezd fokhagymát is. Kis tálkába öntjük és félretesszük. A salsa szószhoz, pedig összeturmixolunk 3 szem paradicsomot, egy fej főzőhagymával, ízlés szerinti fokhagymával, egy evőkanál sűrített paradicsommal és sóval, borssal, bazsalikommal. Az elkészült mártásokat hűtőben pihentetjük tálalásig. 

A feltéthez a babot és a kukoricát összekeverjük és a maradék sűrített paradicsom hozzáadásával (1,5 evőkanalat félretéve belőle) feltesszük főni. Fűszerezzük ízlés szerint (só, cukor, színes bors, borsikafű, oregano, majoranna, szerecsendió, fokhagyma) és kb. 8-10 perc takarék lángon való főzés után már el is készül, lehet félretenni. 

Nekilátunk a tortilla lapok begyúrásához. 42 dkg lisztet összekeverünk a sütőporral, a sóval, majd elmorzsoljuk benne a 10 dkg margarint. Végül kb. 1,2 dl meleg vízzel tésztát gyúrunk belőle. Negyed órára félretesszük konyharuhával letakarva, végül az idő leteltével 8 részre osztva kerek lapokat nyújtunk ki belőle lisztezett felületen. Egy nagy palacsintasütőt előveszünk és abban zsiradék hozzáadása nélkül egyesével kisütjük., mintha palacsinta lenne. Mikor egyik fele szint kap, megfordítjuk és jöhet a másik oldala. Ha egy megsült egy nagy tálra helyezzük és mindig konyharuhával lefedve hagyjuk hülni, hogy megpuhuljon. (Amennyiben nem fedjük le ropogóssá válik, így egy esti filmezéshez az elkészült lapokat feldarabolva, az elkészült öntetekkel tálalva is lehet egy opció. :) )

Utolsó lépésben megsütjük a csirkemellet. Először pirítjuk, hogy kívülről kérget kapjon, majd kevés vízzel és 1,5 evőkanál sűrített paradicsommal elkeverve pároljuk, míg meg nem puhul, de nem kell sok neki. Közben a friss zöldségeket megmossuk, az uborkát vékonyan felcsíkozzuk, a jégsalátát pedig levelekre szedjük. 

Most már kezdődhet az összeállítás. A tortilla lapra helyezünk a csirkemellből, a babos-kukoricás feltétből, a friss zöldségekből és leöntjük a különböző szószokkal. Egyik oldalát kissé ráhajtjuk, majd a mellette levő mindkét oldalt egymásra borítjuk, így könnyen tálalható. 


2013. május 13., hétfő

Epres csokoládétorta - citromos piskótával

Egy ideje megkívántuk a csokoládét, így az alap hozzávaló egyértelművé vált. És mi más passzolhatna hozzá jobban, mint egyik kedvenc gyümölcsünk az eper. A torta piskótája kevés citromot tartalmaz, így önmagában is finom alapot képez. Azonban a feltétekkel és ízlés szerinti porcukorral felvert  tejszínnel remek kombinációt alkot. 


Hozzávalók:
24 dkg liszt
23 dkg vaj
13 dkg porcukor
4 tojás
1 nagy citrom leve
1 evőkanál vaníliás cukor
3/4 csomag sütőpor
1-1,5 evőkanál eperdzsem
kb. 50dkg eper
20 dkg étcsokoládé
5 dl tejszín
porcukor

A vajat a porcukorral felhabosítjuk, majd a puha állagú vajjal és vaníliás cukorral tovább keverjük. A citrom kifacsart levét hozzáöntjük, végül a sütőporral elkevert liszttel, összedolgozzuk a masszát.


Két darab 23cm-es kapcsos tortaformát kibélelünk sütőpapírral, a nyers tésztát elfelezve szétoszlatjuk bennük. A sütőt előmelegítjük 160 fokra és kb. 20 perc alatt készre sütjük két részletben. Elkészültét ellenőrizhetjük tűpróbával, de amint világos aranybarna színt kap a felszíne biztosan elkészült. A piskótákat rácsra helyezzük és hagyjuk teljesen kihűlni. Közben 2 dl tejszínt felforrósítunk és a kockákra tördelt étcsokira öntjük. 5 percig állni hagyjuk, majd simára keverjük és hűvös helyre tesszük dermedni, míg sűrűbb, kenhetőbb állagú nem lesz.

Ezt követően az egyik piskótalapot megkenjük a lekvárral és a csokoládékrém felével. 


Ráhelyezzük a másik lapot, majd ezt is megkenjük a csokoládékrémmel. 


Hűtőbe tesszük, hogy teljesen megdermedjen, majd félbevágott eperszeletekkel beborítjuk a tetejét és ismét visszatesszük hűlni még egy rövid időre. Tálaláskor a maradék tejszínt ízlés szerinti porcukorral felverjük, majd a tortaszeletekkel tálaljuk. 

2013. május 11., szombat

Tortilla és epres csokoládétorta

A tegnapi nap teljes egészében a főzésről szólt. Délelőtt a hozzávalók beszerzése, majd délután nekiláttunk az elkészítéshez. Persze akadt közben segítségem, majd az éhes gyomrok estefelé még új szorgos kezek sertepertélését eredményezte, így megtelt a konyha, ezért köszönet Nekik :)

Az esti főétel Tortilla volt (melyet teljes egészében  házilag készítettünk már az alapoktól), megpakolva friss uborkával, jégsalátával, fűszeres csirkemellel, paradicsomos párolt kukoricás - vörösbabbal, végül leöntve friss salsa szósszal és vegyes hagymás tejfölös öntettel. Nekünk bejött :)


A torta egy finom citromos piskóta, egy vékony réteg eperdzsemmel, majd egy tejszínes csokoládé krémmel. Ezt borítja egy újabb réteg piskóta, csokikrém és végül az eperszeletek. 


A Receptek hamarosan felkerülnek az oldalamra!

2013. május 2., csütörtök

Best Blog díjak

Köszönöm az elmúlt napokban blogger társaimtól érkezett Best Blog díjazásokat. Igazán örömmel tölt el, hogy hárman is az "Ízek és ötletek" blogot tisztelték meg, ezzel a címmel. 




Először Piroskától kaptam egy díjat a Süssünk-főzzünk együtt! blog szerzőjétől, majd másodikként Héditől az Ízharmónikus blog írójától, végül a harmadik díjat, pedig Ágitól a Konyhán innen - kerten túl alkotójától. 

A díj három szabály alapján vándorol tovább:

  1. Meg kell említeni a beszámolóban, kitől kaptuk a díjat.
  2. 4 olyan bloggernek kell továbbadni a díjat, akiket kedvelünk, és akiknek 200 főnél kevesebb feliratkozott, rendszeres olvasójuk van.
  3. A díjazottakat értesíteni kell a jó hírről

Az alábbi négy blog szerzőjét szeretném megajándékozni a Best Blog díjjal:

2013. április 28., vasárnap

Mogyoróvajas - mandulás keksz

Hihetetlenül finom, kívül ropog, belül omlik, olyan amilyennek egy igazi keksznek lennie kell. Amennyiben nem fogyna el rögtön, dobozban tárolva, napról-napra puhábbá válik. A recept nem az enyém, csak rábukkantam keresgélés közben, de muszáj megosztanom veletek. :)
Az alap hozzávalók arányai nagyon jók, ezen felül, pedig bármi tehető hozzá. Nekem most mandulám maradt a polcon, így azzal gazdálkodtam, majd tálaláskor kenhető még a tetejére nutella, lekvár, aki merész annak akár sós mogyorókrém is



Hozzávalók:
20 dkg liszt
20 dkg mogyoróvaj (enyhén sózott)
16 dkg cukor
10 dkg margarin
1 tojás
2 evőkanál tej
2 kis marék szeletelt mandula
1 kávéskanál sütőpor
fél kávéskanál szódabikarbóna

kristálycukor a hempergetéshez

A mogyoróvajat habosra keverjük a margarinnal és a cukorral. Ezt követően hozzáadjuk a tojást, a tejet, majd a maradék száraz hozzávalókat is egymással elkeverve, összeforgatjuk az egész masszát. Ezután golyókat formálunk belőlük, amiket kicsit meglapítunk, majd a cukorban megforgatjuk őket. Végül sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük és 180 fokon előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt készre sütjük.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...