2012. június 27., szerda

Ázsia ízei: Pikáns csirkemell pirított zöldségágyon




Hozzávalók:
csirkemellfilé
1 kis cukkini
1 kis padlizsán
2 db sárgarépa
1/2 lilakáposzta
1/2 fejes káposzta
1 konzerv kukorica
hagyma
4-5 gerezd fokhagyma
szójaszósz
olívaolaj
só, bors, Bangkok curry, gyömbér, szerecsendió, kakukkfű

A csirkemelleket méretüktől függően, ha kell félbevágjuk, a szeleteket egy tálba tesszük, majd megszórjuk sóval, borssal,  kakukkfűvel, gyömbérrel, szerecsendióval, Bankok curry-vel és 3 gerezd felaprított fokhagymával. Meglocsoljuk kevés olívaolajjal, szójaszósszal és hűtőbe téve állni hagyjuk. Ezalatt a zöldségeket megmossuk, pucoljuk és vékonyan felszeleteljük. 


Wokban egy kevés olívaolajon megpirítjuk a csirkemellek mindkét oldalát, majd pár csepp szójaszósz és víz hozzáadásával pároljuk még  kb. 2 percet. Egy tálra kiszedjük a kész hússzeleteket és folpack alatt pihentetjük. A wokba megint öntünk egy kevés olívaolajat és először a hagymát kissé megpirítjuk, hozzákeverjük a fokhagymát, majd a felcsíkozott zöldségeket. Folyamatosan kevergetjük, majd mikor már kissé megpuhultak, de még enyhén ropogós az állaguk, beleöntjük a kukoricát és tovább pirítjuk még pár percig. 
A húst, ha szükséges visszamelegítjük és a zöldségágyon tálaljuk.  

2012. június 25., hétfő

Meggyes-ribizlis Cobbler

Nem lehet abbahagyni!!! Az enyhén meleg sütemény, a fanyarkás gyümölcsök és a hideg vaníliakrém találkozása leírhatatlan.... 
Mivel bármilyen idény gyümölccsel készíthető édességről lévén szó, a ribizli bokor és a meggyfa leszüretelése után már rögtön neki is láttam, hogy ebédre elkészüljek vele. 



Hozzávalók:
30 dkg meggy
70 dkg ribizli
10 evőkanál cukor
3 evőkanál keményítő
1 csomag vaníliás cukor

Tésztához:
25 dkg liszt
5 dkg cukor
1 csomag sütőpor
10 dkg vaj
1 tojás
2 dl tejszín
csipet só

Tetejére:
3 evőkanál cukor
fahéj, gyömbér, szerecsendió

A kimagozott meggyet összekeverjük a ribizlivel, tíz evőkanál cukorral, egy zacskó vaníliás cukorral és a három evőkanál keményítővel. Egy nagy sütőtálat kivajazunk és ezt a keveréket beleöntjük. Közben a tészta hozzávalóit is összeállítjuk. A vajat, a tojást és 5 dkg cukrot kikeverünk, a sütőporos lisztet beleforgatjuk, egy csipet sót adunk hozzá, majd a tejszínnel lazítjuk az állagát. Kisebb gombócokat formálunk belőle és enyhén meglapítva ráhelyezzük a gyümölcsök tetejére szellősen. Végül a tetejét megszórjuk a fűszerekkel elkevert kristálycukorral. 190 fokon kb. 35-40 perc alatt készre sütjük. Akkor lesz megfelelő, mikor a teteje szép aranybarna színt kap. (Meleg állapotban még elég folyékonyak a gyümölcsök, de ha kihűl egységesebbé válik.)
Tálalhatjuk hidegen, melegen, hideg vaníliakrémmel vagy fagylalttal minden változatban eteti magát. :)

2012. június 20., szerda

Zöldalmás körtekrémleves - fahéjas túrógaluskával

Ha nyári meleg, akkor egyértelműen gyümölcsleves! Hiszen elkészíteni egyszerű, hidegen a legjobb és ezzel a túrógaluskával párosítva fő fogásnak is megállja helyét, ilyen hőmérsékletek közepette :)



Hozzávalók:
60 dkg körte
1 nagy zöldalma
30 dkg túró
8 dkg búzadara
2 dl tejszín
2 tojás
1 zacskó vanílisácukor
kb. 2-3 evőkanál zsemlemorzsa
1 citrom
só, cukor, fahéj, gyömbér, szerecsendió, szegfűszeg

A gyümölcsöket megpucoljuk, felkockázzuk, fűszerezzük, egy citrom levét ráfacsarjuk, megszórjuk 4 evőkanál cukorral és annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Egyszer felforraljuk, majd a szegfűszeg eltávolítása után botmixerrel pürésítjük. Felöntjük a tejszínnel és kóstolás után beállítjuk az ízét (cukor és/vagy citrom hozzáadásával).  Egyszeri felforralás után kihűtjük.
Közben a tojássárgákat elkeverjük 2-3 evőkanál cukorral, a vaníliás cukorral, a túróval, fahéjjal és a búzadarával. Hűtőben pihentetjük egy órán keresztül, majd ezt követően felverjük a tojásfehérjéket habbá és a zsemlemorzsával együtt a túróhoz adjuk. Egy rövid ideig ismételten állni hagyjuk, majd két kanál segítségével galuskákat formálva, enyhén  sós, forrásban lévő vízben kifőzzük. A hideg levesbe helyezve tálaljuk.  

2012. június 18., hétfő

Cseresznyés Cobbler

Ez az az édesség, amiről már nagyon sok jót olvastam, így itt volt az ideje, hogy kipróbáljam mennyi is igaz a "szóbeszédből". Leginkább a tejszínes tésztájára voltam kíváncsi, hogy valóban el lehet-e érni, hogy egyszerre puha és ropogós legyen. Azt kell, hogy mondjam nem utoljára került a sütőbe cobbler. Elkészítése egyszerű, ízében letisztult és, ami számomra a legfontosabb kicsit emlékeztetett az aranygaluskára, persze élesztő nélkül. :) 
A gyümölcsök egyben maradtak, mivel nem főztem elő és a cseresznye nem lekvárosodik könnyen, de nem bántam meg. Majd legközelebb, egy másik ízváltozatban, már lehet az eredetihez hasonlóbb textúrájú gyümölcsréteggel is kipróbálom. 




Hozzávalók:
60 dkg cseresznye
1 nagy zöldalma
1 evőkanál keményítő
5-6 evőkanál cukor
1 csomag vaníliás cukor
25 dkg liszt
5 dkg cukor
1 csomag sütőpor
10 dkg vaj
1 tojás
1,5 dl tejszín
só, fahéj

A cseresznyét kimagozzuk majd összekeverjük a felkockázott almával, három evőkanál cukorral, egy zacskó vaníliás cukorral és az egy evőkanál keményítővel. Egy nagy sütőtálat kivajazunk és ezt a keveréket beleöntjük. Közben a tészta hozzávalóit is összeállítjuk. A vajat, a tojást és 5 dkg cukrot kikeverünk, a sütőporos lisztet beleforgatjuk, egy csipet sót adunk hozzá, majd a tejszínnel lazítjuk az állagát. Kisebb gombócokat formálunk belőle és enyhén meglapítva ráhelyezzük a gyümölcsök tetejére szellősen. Végül a tetejét megszórjuk fahéjjal elkevert 2-3 evőkanák kristálycukorral. 


190 fokon kb. 35-40 perc alatt készre sütjük. Akkor lesz megfelelő, mikor a teteje szép aranybarna színt kap. Tálaláskor vaníliafagyival, vagy ennek hiányában enyhén felvert tejszínnel tálaljuk.
(Amennyiben nem szeretnénk, hogy a gyümölcsök egyben maradjanak, hanem egy lekváros, krémesebb rétegre vágyunk, érdemes nagyon kevés vízzel és a cukorral előfőzni. )

2012. június 11., hétfő

Habcsók tejszínnel és cseresznyével

Négy nap főzés eredményeként felgyülemlett a hűtőben hat tojásfehérje, így azon kezdtem gondolkodni, hogy mire lehetne felhasználni. Majd eszembe jutott, hogy a baráti vacsira mindenképp jó lenne egy finom desszertet készíteni, így összekötöttem a két dolgot és megszületett ez a tömény, édes élvezet. 
Formailag első nap még kosárkáknak indultak és jól is sikerült, azonban másnapra a maradék hab állaga folyékonyabb lett, így a második sütésre, fényképezésre szánt adag már csak a tallér formát képviseli. De az ízén ez mit sem ront. Mindenkinek ajánlom, aki nem félti alakját. 




Hozzávalók:
6 db tojásfehérje
30 dkg cukor
1,5 evőkanál étkezési keményítő
1 evőkanál almaecet
4 dl tejszín
3 evőkanál porcukor
30 dkg cseresznye kimagozva
csipet só

A tojásfehérjéket kemény habbá verjük a cukorral, hozzáöntjük az almaecetet, végül belekeverjük a keményítőt és a sót. Tallérokat formázunk egy sütőpapírral bélelt tepsiben és 130 fokon előmelegített sütőben 90 perc alatt készre sütjük. Ezt követően még fél óráig hagyjuk hűlni a sütőben és csak ezután nyitjuk ki az ajtaját. 
Tálaláskor kemény habbá verjük a tejszínt a porcukorral, majd a tetejére halmozva és cseresznyével megszórva tálaljuk.

Színes borssal sült pangasius, kapros öntettel




Hozzávalók:
1 kg pangasius
1 nagy doboz tejföl
1 csokor kapor
1 citrom
só, színes bors
olívaolaj
jégsaláta
A halat kiolvasztjuk, lecsepegtetjük, a reszelt citromhéjjal bedörzsöljük, enyhén megsózzuk és végül egy szűrőbe helyezve meglocsoljuk a citrom kifacsart levével. Visszatesszük a hűtőbe, hogy az ízek átérjenek. Közben a kaprot megmossuk, felaprítjuk, majd hozzákeverjük a tejfölhöz. Egy fél zacskó színes borsot mozsárban összetörünk és a halszeletekre nyomkodjuk. Kevés olívaolajon megsütjük, oldalanként 2-3 perc alatt. Ezt követően ugyanabba a serpenyőbe beleöntjük a kapros tejfölt és forralunk rajta egyet. 
Főtt rizzsel és jégsalátával tálaljuk. 

2012. június 7., csütörtök

Túrógombóc piros gyümölcsszósszal





Hozzávalók:
40 dkg túró
22 dkg darált keksz
5 dkg búzadara
3 dkg vaj
5 dkg cukor
2 egész tojás és 1 tojássárgája
1 csomag vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
fahéj

A tojásokat elkeverjük a cukorral, a vaníliás cukorral, a citromhéjjal és a túróval. Vajon megpirítunk 12 dkg darált kekszet, fahéjjal ízesítjük és a búzadarával együtt a túróhoz adjuk. Átkeverjük, majd legalább 30 percre hűtőbe tesszük pihentetni. Ezt követően gombócokat formálunk belőle és enyhén forrásban lévő vízben a felszínre jövetelig főzzük. Közben a maradék darált kekszet egy kevés cukorral összepirítjuk, majd a megfőtt gombócokat megforgatjuk benne. 


Gyümölcsszósz:
30 dkg eper
20 dkg cseresznye kimagozva
6 dkg cukor
fél evőkanál vaj
1/2 citrom és 1/4 lime
fahéj

A gyümölcsöket megmossuk, megpucoljuk, kimagozzuk és feldaraboljuk. Egy lábosban a cukrot megkaramellizáljuk, hozzáadjuk a vajat, majd a gyümölcsöket. Fűszerezzük a fahéjjal, beledobáljuk a citrusféléket és addig főzzük, míg a leve szirupossá nem válik. Tálalásig hűtőbe tesszük. 

Zöldséges - mozzarellás tortácska



Hozzávalók:
50 dkg leveles tészta
8 db lilahagyma
1 db paprika
1 db kaliforniai paprika
16 db koktélparadicsom (kb. 20 dkg)
10 dkg mozzarella
1 tojás
szójaszósz
olívaolaj
só, bors, kakukkfű, szerecsendió

A paprikákat megtisztítjuk, majd nagyobb darabokra vágva betesszük a sütőbe pirítani kb. 25 percre 240 fokon. Ha elkészült a héját eltávolítjuk, a húsát pedig felcsíkozzuk. Eközben a hagymát megpucoljuk, felkarikázzuk, majd pár csepp olívaolajon elkezdjük fonnyasztani. Megfűszerezzük, kevés szójaszósszal ízesítjük és mielőtt teljesen megpuhulna levesszük a tűzről. 
A leveles tésztát kinyújtjuk és 8 darab téglalapot vágunk ki belőle. A maradék tésztát félretesszük, mert szükséges lesz az oldalához. Fél órán keresztül hűtőben pihentetjük, majd egy felvert tojással megkenjük a szélét és ráhelyezünk körben egy réteg tésztát. A közepét alufóliával letakarjuk és előmelegített sütőben 200 fokon 10 percig sütjük. A fólia eltávolítása után még 5 perce visszatesszük. Ezt követően ráhelyezzük a zöldségeket, a félbevágott paradicsomokat, végül a felkarikázott mozzarellát. Végül 15 perc alatt készre sütjük. 

2012. június 6., szerda

Lime - karamellás fagylalt

Már jó ideje terveztem elkészíteni az első házi készítésű fagylatot, de megvalósításának pillanata csak most érkezett el. Elsőre örülök, hogy a hm... finom kategóriába sorolható, de nem tagadom a technikai kivitelezésen van még mit fejleszteni fagylaltgép nélkül :)



Hozzávalók:
20 dkg cukor
4 dl tejszín
2 dl tej
2 dl tejföl
2 tojás sárgája
1 csomag vaníliás cukor
2 db lime
pár csipet gyömbér


A tejet felforraljuk a vaníliás cukorral és a lime-ok reszelt héjával. A tojássárgákat világosodásig keverjük 10 dkg cukorral, majd a tejhez öntve addig főzzük, míg a krém állagot el nem éri. Közben gyömbérrel ízesítjük. A tűzről levéve, hideg vízbe állítva lehűtjük.
2 dl tejszínt felverünk habnak, hozzáadjuk a tejfölt, a főzött krémet és a limelevet. Amennyiben nem lenne elég savanykás még citromlevet facsarhatunk bele. Dobozba tesszük és fél óránkénti kavargatás mellett mélyhűtőben elkezdjük fagyasztani. 
A karamell réteghez 10 dkg cukrot megpirítunk, majd tejszínnel felöntve sűrűre főzünk. 2 óra leteltével a fagyihoz keverjük és visszatesszük a fagyasztóba. (Nekem a karamell teljesen lesüllyedt az aljára, így még a szépen elkevert hatást nem tudtam elérni, ez még fejlesztésre vár.)
Tálalás előtt érdemes előbb kivenni és kicsit olvadni hagyni. 

Szerecsendiós gnocchi csirkével és paradicsomszósszal




Hozzávalók:
70 dkg burgonya
16 dkg liszt
18 dkg reszelt füstölt trappista
1 csirkemell
3 tojás sárgája
1 fej vöröshagyma
2 dl csirkehúsleves alaplé
1 doboz egész paradicsom konzerv
1-2 db paradicsom
1 db paprika
3 gerezd fokhagyma
pár szem koktélparadicsom
szójaszósz
olívaolaj
só, bors, cukor, szerecsendió, oregano, bazsalikom

A burgonyát megmossuk, meghámozzuk, feldaraboljuk és sós vízben puhára főzzük. Ezt követően leszűrjük,  összetörjük, majd mikor tapintható hőmérsékletűre hűlt hozzákeverjük a tojást, a sóval és szerecsendióval fűszerezett lisztet és 8 dkg sajtot. Vastagabb nudlikat formázunk belőle és forrásban lévő sós vízben, több részletben kifőzzük őket. Akkor lesz kész, mikor a víz felszínére feljönnek. Ekkor leszűrjük és egy nagy tálban félretesszük. 
A hagymát felkockázzuk és kevés olívaolajon üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a felaprított fokhagymát, majd a felkockázott nyers paradicsomot és paprikát. Átpirítjuk és hozzáöntjük a konzerves paradicsomot, amit előzőleg még a dobozában egy-két vágással feldarabolunk. Fűszerezzük, felöntjük a csirkehúsleves alaplével és 25 percig főzzük. A végén szójaszósszal ízesítjük. 
Közben a csirkemellet megtisztítjuk és kisebb szeletekre vágjuk. Kevés olívaolajon mindkét oldalát megpirítjuk, majd az elkészült szószhoz adjuk további 15 perc összefőzésre. Kiolajozunk egy hőálló tálat, beleborítjuk a gnocchikat, lerétegezzük a hússal, ráöntjük a szószt és megszórjuk sajttal a tetejét. Előmelegített sütőbe tesszük, majd max. hőmérsékleten kb. 8 perc alatt készre sütjük. 
Tálaláskor koktélparadicsomot helyezünk a tetejére. 

2012. június 5., kedd

Tésztával töltött padlizsán




Hozzávalók:
2 db nagy padlizsán
40 dkg paradicsom
20 dkg penne tészta
10 dkg mozzarella
1 fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
reszelt füstölt trappista
1-2 evőkanál zsemlemorzsa
jégsaláta
só, bors, oregano, majoranna
olívaolaj

A tésztát sós vízben kifőzzük, majd olajon megfuttatva félretesszük. A padlizsánokat kettévágjuk, kiszedjük a húsukat és felkockázzuk. A padlizsán üres belsejét és egy tepsit kiolajozunk, majd abban egymás mellé téve elrendezzük őket.
A vöröshagymát felkockázzuk, kevés olajon üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a felaprított fokhagymát, majd a felvágott padlizsán belsőt is. 5 percig pirítjuk, közben a paradicsomot is feldaraboljuk, majd az idő leteltével hozzákeverjük. Fűszerezzük ízlésünk szerint és 10 perc alatt összepároljuk. Hozzáöntjük a félretett tésztát, alaposan átkeverjük, majd a padlizsánokat félig megtöltjük vele. Ezt követően felkarikázzuk a mozzarellát, egy sorban rápakoljuk és befedjük a maradék tésztával. 
Sajtot reszelünk, melyet összekeverünk kevés zsemlemorzsával és ráhalmozzuk a tetejére. 200 fokon előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük.
Tálaláskor jégsalátát adunk mellé. 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...