2012. február 27., hétfő

Répás gombóckák avagy egy újabb érdekesség

Úgy gondolom, ha röviden kellene jellemeznem, akkor pár szó elegendő: nem mindennapi és egészséges. 
Napokon keresztül foglalkoztatott a gondolat, hogy vajon mit lehet még a répából kihozni a megszokott ételeken kívül. Ekkor kaptam egy jó kis tippet, melynek alapötletét felhasználva, nekiláttam egy újabb érdekesség megalkotásához.



Hozzávalók:
40-50 dkg sárgarépa
30 dkg darált keksz
8 evőkanál cukor
1 evőkanál méz
1 narancs héja és leve
1 citrom héja és leve
2 teáskanál vanília aroma
kb. 2 teáskanál margarin
fahéj
aszalt gyümölcs, mandula (opcionális)

A sárgarépát megpucoljuk, nagyobb darabokra vágjuk és konyhai aprítóban összedaráljuk. A fele mennyiséget egy teflon bevonatú serpenyőbe tesszük, hozzáadjuk a margarint, 5 evőkanál cukrot és fahéjat ízlés szerint. Amennyiben aszalt gyümölccsel is ízesítjük, azt felaprítva ekkor hozzáadjuk. Kevergetve hagyjuk, hogy a leve elpárologjon és kicsit karamellizálódjon. Ezt követően tűzről levéve egy keverőtálba tesszük, rövid ideig hagyjuk hűlni, majd hozzáöntjük a répa másik felét, a darált kekszet (egy kis részét félreteszünk a külső burokhoz), a mézet, a narancs és citrom levét, a reszelt héjakat és vanília aromával ízesítjük. 
Végül a darált kekszet elkeverjük a maradék cukorral, megkaramellizáljuk és ebben forgatjuk meg a kézzel formázott gombócokat. Amennyiben mandula is akad kéznél, lehet karamellizált mandulás bundát is készíteni. Tálaláskor baracklekvárt, tejszínhabot vagy mindkettőt adunk mellé.  

2012. február 13., hétfő

Sárgabarackos, habos és palacsinta

Igazán édes, habos és nem "súly" kímélő desszert, mert néha engedni kell a csábításnak....



Hozzávalók:
22 dkg liszt
2 dkg porcukor
1/2 l tej
2 tojás
1-2 teáskanál olaj
1 evőkanál víz
1 csipet só

Töltelék:
1 doboz natúr joghurt
1 zacskó habpor vagy egy doboz tejszín
1 citrom reszelt héja és egy kevés leve
kb. 3-4 evőkanál házi sárgabarack lekvár (darabos)
méz
karamellizált mandula vagy mogyoró (elhagyható)

A palacsinta száraz hozzávalóit összeöntjük, habverővel hozzákeverjük a tojást, majd fokozatosan adagolva a tejet is. Miután teljesen sima, folyékony a tészta állaga, mehet hozzá a víz és olaj is. Fél órán át hűtőbe téve pihentetjük, ezt követően pedig teflon bevonatú palacsintasütőben olaj nélkül kisütjük.

A töltelékhez a joghurtot elkeverjük a reszelt citrom héjával, ízlés szerint hozzáadjuk a lekvárt, illetve a citrom levét. Amennyiben nem lenne elég édes mézzel kiegészíthetjük. Végül felverjük a tejszínhabot és hozzákeverjük.
Utolsó lépésben kevés karamellizált mandulát vagy mogyorót mozsárban összetörünk és a palacsintába töltött krémre szórjuk. Tálaláskor pár szem aszalt áfonyát hinthetünk a tetejére.

2012. február 2., csütörtök

Céklás brownie, narancsos-joghurtos habbal

Nem bírtam megállni, hogy ne próbáljam ki a csoki és cékla párosítását, hiszen tudjuk, hogy a legmerészebb kísérletekből születhetnek meg a legjobb dolgok, ez így is lett.



Hozzávalók:
15 dkg cékla
18 dkg étcsokoládé legalább 60%-os
6 dkg margarin
10 dkg cukor
3 dkg keményítő
2 dkg kakaópor
6 dkg mandula
2 tojás
fél kávéskanál sütőpor
1 teáskanál vaníliaaroma

1 narancs és 1 citrom héja
1 narancs leve
2 doboz édes natúr joghurt
kevés cukor
tejszínhab

A céklát megfőzzük míg puha nem lesz kb. egy óra alatt. Ezt követően meghámozzuk és botmixerrel pürésítjük. A csokit a vajjal felolvasztjuk, majd a céklához keverjük. Hozzáadjuk a tojást, cukrot, kakaóport, keményítőt, sütőport, vanília aromát és végezetül a darált mandulát. Habverővel összekeverjük, hogy egységes masszát kapjunk. A sütőt előmelegítjük, a tésztát egy kisebb kapcsos tortaformába tesszük (alján sütőpapírral béleljük) és eleinte 200 fokon kb. 10-15 percig, majd levéve a hőmérsékletet 180 fokra további kb. 15-20 percig sütjük. Akkor lesz jó, ha a tortába szúrt tű tiszta marad, már nem ragad rá semmi. 
Közben a narancs és citrom héját lereszeljük, majd a narancs levét kifacsarva a joghurthoz adjuk. Jól elkeverjük, ízlés szerint kevés cukorral édesítjük, de kicsit maradjon savanykás, hogy jól kompenzálja a csoki édességét. Végül egy nagy adag tejszínhabot hozzákeverve érjük el a tökéletes állagot és könnyedséget. 

Tejfölös zöldségágyon sült csirkemell és tengeri halfilé

A legjobb mércéje ennek a finomságnak, hogy tesóm zöldségellenességét sikeresen megtörte, hiszen legnagyobb csodálatomra egy óriási tányérral elpusztított belőle és persze a barátoknak is ízlett :)


Hozzávalók:
60-70 dkg csirkemellfilé
40 dkg tengeri halfilé
50 dkg "zöld" zöldbab
2 doboz konzerv kukorica
3 nagy gerezd fokhagyma
másfél nagy doboz tejföl
1 teáskanál liszt
szójaszósz
olaj
só, bors, borsikafű, kakukkfű, provence-i fűszerkeverék

A csirkét és halat nagyobb darabokra vágjuk, majd a fűszeres, olajos, szójaszószos keverékben összeforgatjuk. Teflon serpenyőben először a csirkemellet, majd a halat megpirítjuk, hogy szép színt kapjon és fedő alatt egy pár perc alatt puhára pároljuk. Ezt követően kiszedjük egy tálba és helyükre öntjük a kukoricát, a zöldbabot, a felaprított fokhagymát és fedő alatt ezeket is puhára pároljuk. Közben sózzuk, borsozzuk, majd a tejfölt elkeverjük a liszttel, hozzáöntjük a zöldségekhez, végül pedig összekeverve egy tepsibe szétterítjük. Rárakosgatjuk a húst, a halat és forró sütőben kb. 10 perc alatt készre sütjük. 
Tálaláskor lehet mellé spagettit vagy rizst is kínálni, de önmagában is nagyon finom.

Céklás előétel

A cékla eddig a nem fogyasztott kategóriába tartozott nálam, majd egy hete készítettem el ezt a finomságot és mondanom sem kell, azóta egyik kedvenc alapanyagom lett! Így továbbra is próbálkozni fogok, hogy még mit lehet kihozni ebből a furcsa színű zöldségből...

Első receptem egy igazán finom céklás feltét, mely tálalható előételnek, míg az ebéd elkészültén ügyködünk...


Hozzávalók:
3 cékla (kb. 1,3 kg)
6 gerezd fokhagyma
3 evőkanál majonéz
3 evőkanál tejföl
2-3 teáskanál mustár
3 teáskanál citromlé
só, bors, szerecsendió

4 db magvas barna kifli

A céklákat alaposan megmossuk, lesikáljuk, majd rácsra téve előmelegített sütőben (200 fok) kb. 60 perc alatt héjában megsütjük. Ezt követően meghámozzuk és felkockázzuk. A fokhagymát felaprítjuk, elkeverjük a majonézzel, tejföllel, mustárral és fűszerekkel, végül pedig összekeverjük a céklával. Hűtőbe téve állni hagyjuk, majd fogyasztás előtt megpirítjuk a felkarikázott magvas barna kifliket, megkenjük vajjal és ráhalmozzuk a céklát. Őrölt borssal a tetején tálaljuk. 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...